Belgyógyász és pathológus főorvos, sürgősségi orvos, az Egészség-Őr-Angyal Egészségügyi Informatikai Konzultációs Rendszer kifejlesztője, tulajdonosa
Tiszalök, Sátoraljaújhely, Washington
Életmentő konzultációs egészségügyi programot fejlesztett ki és valósít meg dr. Zsonda László főorvos, aki három évtizeddel ezelőtt – amerikai tanulmányi ösztöndíjasként – megtapasztalhatta, mit jelent világméretekben gondolkodni. 35 éves korában, kórboncnok szakvizsgával is rendelkezve, belgyógyász adjunktusként rádöbbent, mennyit tehetnének az emberek egészségéért egy korszerű, megelőzésre épülő, hatékonyan működő egészségüggyel, beteggondozással. Mindezt helymeghatározással egybekötött telefonos riasztással rendelkező, jól szervezett területi sürgősségi ellátó-tanácsadó rendszer használatának segítségével.
Az egyéves amerikai ösztöndíj idején már körvonalazta magában, hogy itthon milyen ellátást szervezhet meg a potenciális rászorulóknak. Noha több állásajánlatot kapott az USA-ban, hazajött Nyíregyházára, és a megyei kórházban látott hozzá dr. Pikó Károly főorvossal a sürgősségi ellátás indításához. Életmentő műszereket, terheléses EKG-t, lélegeztető gépeket, sürgősségi laboratóriumi automatákat hozott haza, és szinte saját pénzből olyan mini diagnosztikai egységet és hozzá tartozó informatikai rendszert alakított ki a Megyei Kórház Sürgősségi Osztályán, amely az alapja lehetett a mai sürgősségi szisztémának. Az informatika, az internet még gyerekcipőben sem járt, színes fejű gombostűk jelezték a térképen, hová indul a mentő a betegért, milyen beavatkozásra lesz szükség várhatóan.
Már 30 évvel ezelőtt az általa kiépített EKG-fax rendszerrel, vonalas és mobil telefonnal tudták továbbítani a Sürgősségi Osztályokra mentőkocsikból, és az orvosi rendelőkből is az életveszélyes állapotú betegek EKG jeleit, onnan adtak diagnosztikai és terápiás tanácsot a helyszíni betegellátás sikere érdekében.
1998-ban Londonban, az INMARSAT Központjában készült el az a tanúsítvány, mely bizonyította, hogy a rendszer repülőgépek és hajók utasainál is jól használható.
Ahogy teltek az évek, egyre magasabb szintre fejlesztette Zsonda főorvos a riasztási rendszert. Közben precízen dokumentált mindent. A megyében élő páciensek gyorsabb gyógyulását, szakszerű gondozását segítette elő az általa elindított infarktus, magas vérnyomás, angiológiai és diabetológiai regiszter. Az egyre gazdagabb adatbázis, és a fejlődő számítástechnika lehetővé tette az újabb fejlesztést. Ennek még az sem szabott határt, hogy a legtöbb újdonságot saját erőből hozta létre. Az általa kifejlesztett konzultációs rendszert a telefonos szolgáltatók a Föld minden országában levédték Zsonda főorvos számára. A Szabadalmi Világkiállításokon négy alkalommal nyert fejlesztéseivel aranyérmet és más értékes helyezéseket, egyszer pedig megkapta „A világ legjobb feltalálója” címet.
A kizárólag orvosszakmai kérdésnek hitt sürgősségi ellátás az eltelt évtizedek alatt fontos társadalmi, népegészségügyi témának bizonyult. Már USA-beli tanulmányútján felkeltette az érdeklődését, majd itthon ki is dolgozta a szívizom elhalás kialakulásához vezető koszorúér vérrögös elzáródásának kimutatására alkalmas, gyors laboratóriumi diagnosztikai módszerét. A percek alatt elkészülő laboratóriumi lelet birtokában a vérrög oldását célzottan azonnal el lehet kezdeni, hogy a szívinfarktus rombolását a minimálisra csökkentsék.
Ma tarol az infarktus mellett a stroke is, ám a vérrög által elzáródott agyi erek hasonló kezelése után az érintett páciensek eredményesebben nyerhetik vissza egészségüket, kaphatnak újabb esélyt a minőségi életre.
Erről az új módszerről 30 évvel ezelőtt, Washington DC-ben, a X. Kardiológus Világkongresszus plenáris ülésén Zsonda főorvos felvázolta vízióját: a világon mindenkinek elérhetővé kell tenni ezt az új szisztémát. Szerencsére, ez a gyakorlat kezd megvalósulni.
A nagyívű tervet szisztematikus munkával, éjt nappallá téve fejlesztette ki munkatársaival együtt. A telemetrikus rendszerbe folyamatosan beépítette az internet megjelenésével és térhódításával megvalósítható lehetőségeket. A számítógép, az okostelefon elterjedése összezsugorította a világot, és mára hozzáférhetőek lettek bárki számára az Egészség-Őr-Angyal szolgáltatásai.
Nagyon egyszerűen úgy képzeljük el a működést, hogy minden felhasználónak szüksége van egy okostelefonra és kap egy egészségügyi plasztik kártyát, mely megkönnyíti a róla korábban készített leletek elérését és helyszíni megtekintését. Riasztás esetén a Nemzetközi Konzultációs Központban a diszpécser monitorján megjelennek a páciens személyes adatai, és a pontos helyszín is. Telefonos applikáció segítségével a helyszínről még vérnyomás, vércukor és más mérési eredményeket, EKG-képet, is továbbíthatnak a Konzultációs Központba. A riasztási rendszer a szó szoros értelmében a Föld minden pontjára kiterjed, ugyanis a műholdas kapcsolat öt négyzetméterre szűkíti le a bajba jutott egyén megtalálását. Teljesen mindegy, hogy a nyílt tengeren, a távoli hegyek közt, vagy közúton, sportolás, kirándulás, esetleg mezőgazdasági vagy más munkavégzés közben szorul életmentésre vagy segítségre valaki.
Konkrét esetet idéz a főorvos: a 37-es főúton személyi sérüléssel járó baleset történt. Épp ott autózott. Az általa kifejlesztett telefonos riasztással jelezte a baleset helyszínét, a sérült adatait továbbította a Tiszalöki Nemzetközi Konzultációs Központba, ahol a szükséges intézkedéseket megtették. Riasztották a mentőket, a rendőrséget és a tűzoltókat is. Mire a mentő kiért, a helyszíni szakszerű ellátást követően már stabilizálódott a beteg, és elfogadható állapotban tehették be a mentőautóba. A mentőtiszt csak gratulálni tudott a magas szintű, gyors ellátást végző orvosnak a szervezéshez is. A sérült felépült.
A riasztási rendszer központját Tiszalökön építették ki. Onnan az informatika segítségével a világ vezető kórházaiban, klinikáin dolgozó szakembereket is felkérhetik konzulens orvosnak.
– A telemetrikus konzultációs rendszer ma már terméknek minősül – adja közre fejlesztési tapasztalatait dr. Zsonda László. Az Android és az iOS szisztémával működő okostelefon egyaránt alkalmas a helymeghatározásra, riasztásra, és a páciens egészségügyi adatbázisában korábban rögzített valamennyi információ helyszíni megtekintésére, a Konzultációs Központtal való kapcsolatfelvételre. A program okostelefonra letölthető, a letöltést követően kell a Nemzetközi Konzultációs Központban regisztrálni.
Csak a képzelet szab határt az újabb fejlesztéseknek. Már az ingyenes, felnőtt, kérdőíves informatikai lakossági szűrőprogram is elkészült, és a világ minden részén használhatják. Eddig 116 országban alkalmazták, főleg magyarok. Az anonim kérdőíves lakossági szűrés során a beérkezett adatokat elemzik, és a program „ajánlást” készít a felhasználónak, melyet érdemes megfontolni, és a házi- vagy kezelőorvost ezzel felkeresni.
Az anonim ingyenes egészségügy lakossági kérdőíves szűrés linkje: https://szivorangyal.hu/ingyenesszurolap
A külföldi munkavállalás egyre nagyobb méretű térhódításával felmerült az igény az adott országban a Magyarországról történő telemetrikus, helyszíni egészségügyi ellátásra, gondozásra, és ezen túl az esettel gyakran együtt járó jogi, biztosítási és más szolgáltatással kapcsolatos szervező munkára, melyet igénybe vehet a határainkon túl regisztrált páciens. Most már a lehetséges felhasználókon a sor, mert elég például a tragikus kimenetelű, veronai buszbalesetre gondolni, hogy a szülők a téli sítáborba utazó gyermekeiket minél nagyobb biztonságban tudják.
A világon bárhol munkát vállaló vagy tartózkodó, de itthon regisztrált és ellátott beteg a kártyájával odakinn bemehet egy kórházba, ahol az okostelefonjára letölthetők az adatbázisában rögzített korábbi egészségügyi adatai, EKG, RTG, CT, stb, felvételei, szedett gyógyszerei, és már fogódzót kaphat a kezelőorvos az anamnézishez, diagnózishoz, a terápiához, és biztonságérzetben lehet az illető. Elsőként a világ magyarságának is felajánlott telemetrikus, helymeghatározással egybekötött telefonos konzultációs riasztásos rendszer és az ingyenes, anonim, kérdőíves lakossági szűrés érdeklődést váltott ki a többi kontinensen is.
A legnagyobb közösségi portálon egyenes adásban közvetítették a Tiszalökön egy éve( 1. rész: https://youtu.be/LcrGFQ6eunc 2. rész: https://youtu.be/nXLgvtdrEBA), Sátoraljaújhelyen fél éve ( https://youtu.be/E0rVpiidhH0 ) a fejlesztésről tartott nemzetközi konferenciát. Az előbbin az öt kontinensről jelentkeztek be a szakemberek. Közülük Szenthe Annát, a Kanadában élő, a Diaszpóra Tanács társelnökeként tevékenykedő külhoni magyart is kapcsolták, aki már korábban is levélben erősítette meg együttműködési szándékát: keresik a lehetőséget, hogy a magyarok által kifejlesztett, és bárki számára hozzáférhető segítségnyújtást népszerűsítsék. Mint termék, már nemcsak a magyarok, hanem bármely nemzet polgára számára is elérhető lehet ez a konzultációs rendszer.
Kedves Zsonda László!
Szenthe Anna vagyok, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke, lassan 40 éve Kanadában élő magyar. A nyugati diaszpóra elnökeivel (Európa, Észak és Dél Amerika, Ausztrália és Új Zéland) olyan projekteket keresünk amit a világ többi országában, magyar kezdeményezésre bevezethetnénk és ezzel segíthetnénk tágabb értelemben a diaszpórában élő magyarokon és a befogadó ország állampolgárain, így az egész világon. Elnöktársaimmal többszöri megbeszélés eredményeként érdeklődnénk az Ön által kidolgozott rendszer a nyugati diaszpórában való alkalmazása után, melynek koncepcióját a novemberi diaszpóra tanács ülésén, több ötletünkkel együtt ismertetnénk. Sajnos az idő szoros, egy pár napon belül konkrét választ várnék.
Köszönettel és üdvözlettel, Anna
A határainkon túl élő, Kárpátaljáról, Erdélyből és a világ más részéről regisztrált betegek szűrését, itthoni orvosi ellátását, kórházi kezelését különösen szívügyének tartja a főorvos: ebben felbecsülhetetlen segítséget nyújt részére az Amerikai S. A. R. A. Alapítvány, melynek vezetőivel az amerikai tanulmányút óta szoros kapcsolatot ápol. Szorosan együttműködve az Alapítvánnyal szervezik a határokon átnyúló kollegiális segítséget a betegeknek és a konzultációs rendszer mielőbbi kiépítését is szorgalmazzák.
A 2020-as évre a tervek szerint a magyar nyelven kívül kiépítik valamennyi országban az ottani hivatalos nyelven is elérhető Őr-Angyal Egészségügyi Informatikai Konzultációs Rendszert. A felhasználók minél egyszerűbb és gyorsabb konzultációjának megkönnyítése érdekében a mérési eredmények közvetlen továbbítására alkalmas vérnyomás- és vércukor- mérőket illesztenek a rendszerhez.
A főorvos eddigi 44 éves orvosi pályafutása alatt nyolc évig volt pathológus, több mint 8000 boncolást végzett önállóan, 13 évet töltött kardiológiai profilú belgyógyászati intenzív osztályon, majd szinte az indulás kezdetétől 20 évet a Sürgősségi Osztályon, mint belgyógyász főorvos. Mindezt a Megyei Kórházban. Mindig kiemelt figyelmet fordított a felmerülő jogi kérdésekre is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karon szerzett egészségügyi jogi ismereteket és a több évtizedes orvosi szakmai tapasztalatokat egyesítve főszerkesztője lett az orvosok, az egészségügyi dolgozók jogi ismereteit, kötelességeit és a betegek jogait és kötelezettségeit is tartalmazó, négykötetes jegyzetnek. Megszervezte Magyarországon a jegyzet elkészítésében kiemelkedő szerepet betöltő jogi egyetemek oktatóival és előadóival együtt az akkreditált egészségügyi jogi oktatást.
Félelme az, hogy a katasztrófa-veszélyek egyike lehet az emberiségre leselkedő világjárvány. Ennek leküzdése a megelőzés, a felkészült, jól szervezett egészségügyi ellátás, emellett a kórokozók minél gyorsabb laboratóriumi kimutatása is elengedhetetlen. Egy Dél-Koreai céggel együttműködve sikerült az általuk gyártott, erre alkalmas új laboratóriumi berendezéseket kipróbálni. A próba sikeresen végződött. Szeretné ezzel az új laboratóriumi szolgáltatással is elősegíteni a jövőben a lappangó fertőző betegségek korai kiszűrését, a tisztázatlan lázas betegségek okának gyors pontosítását.
Egészségügyi szakdolgozók bevonásával, távolból történő orvosi felügyelet mellett folyamatos egészségügyi ellátást javasol az orvos nélküli települések részére, és gyógyszer-automatákkal biztosítaná a zavartalan ellátást a patika nélküli településeken. Ezek a megoldások is elkészültek, alkalmazásuk csak egyeztetések kérdése.
Zsonda főorvosnak két felnőtt fia van: Márk néprajzkutató, régész, hat éve Dél-Amerikában, Argentínában is végzi munkáját. Jelenleg Chaco provincia Villa Angela városának kulturális nagykövete.
A másik Zsonda fiú, Gábor, az üzleti világban találta meg a helyét, egy reklámcég igazgatója. Hatéves kisfia az első unokát jelenti a főorvos úrnak.
A jelentős részben magánerőből kiépített konzultációs rendszer és más fejlesztései mellett, az örökké tevékeny, éjjel-nappal ügyelő, dolgozó szakember magánrendelést nyitott Tiszalökön, majd Sátoraljaújhelyen. Az utóbbi helyen is egyre több szakma képviselőjének ad otthont a Kazinczy utca 29. alatt. Az orvoshiányt saját bőrén érzi, nem egyszer több kollégát helyettesít egy személyben.
***
A Sátoraljaújhelyen kialakított Integrált Egészségügyi Intézmény Modell :
https://www.facebook.com/513070675852513/videos/479981429404881/?v=479981429404881
Jelenleg belgyógyászati, neurológiai magánrendelés, infúziós, értágító kúrák, fájdalom ambulancia működik a rendelőben. Hamarosan onkológiai, diabetológiai szakrendelésekkel bővül. Ezekből a szakterületekből hazai és nemzetközi konzultációs központokat alakítunk ki.
Életmentés világszínvonalon, a fejlesztés bemutatása: https://youtu.be/64hVIhNwOPg
Az informatikai működő rendszer bemutatása: https://youtu.be/wORcum-orxY
Iskolásoknak, fiataloknak ajánlott szolgáltatás: https://youtu.be/KSSxv2SyNbU
Hegymászóknak, turistáknak ajánlott szolgáltatás: https://youtu.be/Uj3PDXYk2Wo
Kamionosoknak, teherfuvarozóknak,személyszállítóknak, taxisoknak ajánlott szolgáltatás: https://youtu.be/InzwI88VAUE
Kialakításra került a felhasználók részére az egészségügyi adatbázis, ahol tárolhatók a szűrések eredményei, az egészségügyi dokumentumok, diagnosztikus felvételek képanyagai, EKG, stb.
***
Egy életet tett fel a sürgősségi konzultációs és a hozzá kapcsolódó diagnosztikai és egyéb rendszerek kiépítésére. Az álma megvalósult. Sikerült kifejleszteni és sikerre vinnie a sürgősségi ellátást elősegítő új laboratóriumi és informatikai fejlesztéseit, eljárásait is. Munkája révén átláthatóbbá vált az orvos-beteg kapcsolat és a betegellátással kapcsolatos jogi felelősség.
Szeretné, ha országszerte bevezetnék a tisztázatlan lázas állapot észlelésekor a fertőző betegségek azonnali kimutatását. Fejlesztéseivel az a célja, hogy javuljon az itthon vagy a világ bármely országban élő, ott munkát vállaló, vagy tartózkodó magyarok egészségi állapota, életkilátása. Csökkenjen az idő előtti, elkerülhetetlen halálozás és a maradandó egészségkárosodás, a rokkantosítás mértéke. Mindenhol javuljon az intézményi és területi egészségügyi ellátás színvonala. Csökkenjen a hiányszakmák miatti ellátási nehézség. Esélyegyenlőség legyen az egészségügyi ellátás területén a hátrányosabb helyzetben levő, vidéken élő emberek részére is. Tovább és jobb egészségben, boldogabban, nagyobb biztonságban éljenek a magyarok.
A fejlesztés az egész világon a “Szíves Városok, Települések, Önkormányzatok, Intézmények, Egyházak, Vállalatok, Magánszemélyek Nemzetközi Hálózata” keretében kerül kiépítésre.
– Tisztelettel számítunk a lakosság minél szélesebb körű érdeklődésére és az életmentő konzultációs rendszerhez való csatlakozására is – fejezi be gondolatait a főorvos.
Az Egészség-Őr-Angyal Kft. elérhetőségei:
Telefon: +36 ( 70 ) 606 9247, +36 ( 70 ) 606 9103
E-mail: telemedicinahungary@gmail.com, szivorhungary@gmail.com
Skype: Őrangyal Egészség
A Magyarországon működő nemzetközi központ facebook címe: Egészség-Őr-Angyal Nemzetközi Központ
A web oldal címe: szivorangyal.hu