2003-as cikkek 2003. december 22. - Webrádió Elindult a szegedi Internetes orvoslás Szegeden mutatkozott be a Mona-System elnevezésû távkonzultációs rendszer, mely gyorsaságra révén életeket menthet. A bemutatón jelen volt a rendszer világszabadalmi nagydíjjal kitüntetett fejlesztõje Zsonda László fõorvos is. Köszöntõt mondott Kozma József Szeged város alpolgármestere, aki a lakosság nevében meg is köszönte, hogy az országban az elsõként itt léphetnek szolgálatba azok a szívgyógyászati eseményrögzítõ készülékek, amelyek képesek a fenyegetõ infarktusban, szívritmuszavarban azonnal az orvoshoz továbbítani mobil telefonon a jeleket. A távkonzultációba a szegedi klinikák és a szakorvosi ellátás szakrendelései is bekapcsolódtak ezzel az aktussal. Ezért volt jelen Turzó László és Forster Tamás valamint Hajnal Ferenc professzor is a Szegedi Tudományegyetem orvosi karáról. Megjelentek azok az új iránt fogékony háziorvosok is, akik eddigi munkájuk elismeréseként is vehették birtokba a holter készülékeket. Gaál István a szakorvosi ellátás igazgatója azonban hangsúlyozta, hogy a betegségek megelõzése mind a szívgyógyászatban, mind az onkológiában a távkonzultáció révén minõségileg új értelmet nyer. Erre pedig szükség is van, miként hangsúlyozta a Csongrád megyei népegészségügyi helyzet ismertetése során Kovács Ferenc helyettes megyei tisztifõorvos. A távkonzultáció perspektivikus máris Szegeden, hiszen a rendszer a magas vérnyomásban szenvedõk, a cukorbetegek, az agyi oxigénhiányos állapotokban, epilepsziákban, sérülésekben, mérgezésekben, sõt a határon túli magyarság körében is, a betegek és orvosaik rendelkezésére áll.